Hírek

5 DOLOG, AMIT AZ EMBEREK A HALLÓKÉSZÜLÉKRŐL GONDOLNAK. ROSSZUL.

5 DOLOG, AMIT AZ EMBEREK A HALLÓKÉSZÜLÉKRŐL GONDOLNAK. ROSSZUL.

HALLÓKÉSZÜLÉKRŐL VAGY JÓT, VAGY SEMMIT?


Lássuk be, ha valamint nem akarunk, azt nem csináljuk. Nem igaz? Valahogy a hallókészülékkel is így vagyunk, hiszen mégiscsak egy készülék, amellyel azt hirdetjük, hogy valami nincs rendben velünk. Sokan legalábbis így vélekednek a hallókészülékről. Tévesen. A hallókészülék-technológia hosszú utat járt be, a gyártók nap, mint nap újabbnál-újabb fejlesztéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy a hallókészülék mind megjelenésében, mind pedig a hallás támogatásában egyre jobban kielégítse a siketek és hallássérüléssel élők mindennapi igényeit. De nézzük, mit is gondolnak a hallókészülékről az emberek.

MINEK MÁR ERRE A KIS IDŐRE?


Ne rémisszen el senkit a kérdés, hallottuk ezt már harminc éves pácienstől is. Miután tisztában voltunk vele, hogy ez csak egyfajta kifarolás a hallókészülék viselése alól, egyrészt jót mosolyogtunk, másrészt megmutattuk neki, hogy akár a Phonak, Starkey vagy Widex hallókészülékekkel milyen klasszul hallhat, amire válaszként csak a csillogással teli, tágra nyílt szemek válaszoltak. Miután nem vagyunk jósok, nem tudhatjuk, mennyit mértek ránk odafentről, azt viszont mi döntjük el, hogy ezt milyen minőségben tesszük. Hallássérültként persze nehezített a pálya, de attól, hogy így alakult az egészségünk, van megoldás, hogy szebbé, jobbá és hangokkal telivé varázsoljuk az életünk.

ÖREGÍT


Be kell ismerni, voltak darabok a múltban, amelyekkel sokat kellett magunkra vállalni, ha utcára léptünk. De ez a múlt. Mint ahogy a tévék, okostelefonok és egyéb technológiai kütyük fejlődnek, úgy fejlődnek a hallókészülékek is. Nyugodtan körül lehet nézni, hiszen nemcsak számos típust fel tudunk sorakoztatni, amelyek megjelenésüket tekintve akár a divat világában is megállnák a helyüket, de több olyan fiatal celebritásról – zenészről, modellről, színészről is tudunk, akik hallókészülékük viselésével büszkén felvállalják hallássérülésüket.

NEM KAPHATÓ RECEPTRE


A hallókészülék ára magas, ez vitathatatlan. Akárcsak azoké a csúcstechnológiás szórakoztatóelektronikai eszközöké, amelyek a nappalinkban, a zsebünkben, a karunkon biztosítják a kényelmet, a komfortot és a jóérzésünket. A hallókészülék ezzel szemben viszont annyiban különbözik, hogy amíg egy okostelefont vagy tévét a puszta szórakozásért vásárolunk meg, addig a hallókészülék elemi igényünket elégíti ki, és létfontosságú szervünknek segít a működésben. És még az orvos is „felírja.” Így van, a legújabb technológiás hallókészülékek egy része megvásárolható támogatással, amiről audiológus szakorvos kollégáink minden esetben tájékoztatják pácienseinket.

OHH, MIRE ÉN AZT MEGSZOKOM!


Mint minden újdonságot, természetesen a hallókészülék viselését is meg kell szokni. Idő kell hozzá, hogy megfelelően halljuk a hangokat, hogy beállítsuk a bennünket körülvevő zajokhoz, életritmusunkhoz és körülményeinkhez. Ebben viszont az audiológus kollégák akár személyesen, akár „távvezérléssel” bármikor segítenek, illetve a hallókészülékek megvásárlását megelőzően 15 napos ingyenes próbahordási lehetőséget is biztosítunk, hogy valóban a legmegfelelőbb hallókészülék kerüljön a végén kiválasztásra.

NEM MEGY A SZEMEM SZÍNÉHEZ


Értsd: ronda. Ezzel a kifogással egészen addig próbálkoznak a pácienseink, amíg meg nem mutatjuk a több színből álló, kb. 1,5 cm-es mérettől induló, szuper-vagány termékkínálatot, és kezükbe nem fogják az akár elem nélküli, újra tölthető változatot. A színpaletta olyannyira széles, hogy akár több outfithez is válogathatunk, annak megfelelően, hogy ébredést követően éppen mihez van kedvünk. Az általunk forgalmazott Phonak, Starkey és Widex készülékek mindegyikéről elmondható, hogy kiszolgálják a 21. századi igényeket, legyen szó a részletgazdag hallásról, a Bluetooth technológiának köszönhető, vezeték nélküli csatlakoztathatóságról, a szabadkezes kommunikációról és a diszkrét megjelenésről.

Hiszen a hallás mindenkinek jár. A kérdés csak az, hogy egy boldog, hangokkal teli élet reményében igent mondasz-e rá.

Szerző: Eat, Move & Smile